Így vásároltunk iskolaköpenyt anno Gödöllőn
Szeptember közeledtével Gödöllő utcáin érezni lehetett az iskolakezdés feszültségét és izgalmát. Egykor a tanszerek mellett az iskolaköpeny is elengedhetetlen tartozéka volt a tanévnek – a legtöbb család a Szabadság téri Szövetkezeti Áruházban szerezte be. Ma már csak emlék, de sokan még most is élénken fel tudják idézni, milyen volt ott próbálni, válogatni, vagy éppen türelmetlenül kibújni belőle az iskola kapujában.
Gödöllő központi áruháza, ahol minden volt – még köpeny is
A gödöllőiek számára a Szabadság téri Szövetkezeti Áruház nemcsak egy bolt volt, hanem egy központi találkozási pont is. Az 1970-es évek elejére már teljes kapacitással működött, a város egyik legnagyobb kereskedelmi egységeként. A gyerekek és szüleik itt szerezték be a köpenyt, de emellett sok minden mást is: tűt, cérnát, háztartási felszereléseket – sőt, volt, aki arra is emlékszik, hogy egy 125 cm³-es Tatran motorkerékpárt vásárolt itt a hatvanas évek végén, nagyjából 10 ezer forintért.
Többen úgy idézik fel, hogy az áruház próbafülkéiben kislányok álltak a tükör előtt, miközben szüleik méregették a váll- és ujjhosszt. Mások szerint augusztus végén szinte lehetetlen volt parkolót találni a környéken, akkora volt a nyüzsgés az iskolakezdés előtti utolsó napokban.
Mikor volt kötelező az iskolaköpeny – és mikor tűnt el?
Az iskolaköpeny viselése fokozatosan terjedt el az 1950-es és 60-as években, majd az 1970-es évekre már általánossá vált az iskolákban. Akkoriban nem volt kérdés, hogy a gyereknek köpenyben kell megjelennie, a házirendek világosan előírták. A cél a külső különbségek eltakarása volt: ne látszódjon, ki milyen ruhában jár.
A nyolcvanas években azonban már sok intézmény lazított a szabályokon – főleg nyár végén, meleg napokon nem kellett hordani, vagy csak formálisan. Többen felidézik, hogy nyolcadikosként, a tanév végén már senki nem erőltette a viseletet, különösen nem a Petőfi iskolában. A rendszerváltozás után a köpeny szinte mindenhol eltűnt: a diákok öltözködése újra szabad lett.
Sokan szerették az áruházat – de kevesen szerették a köpenyt
A helyiek emlékei szerint az iskolaköpeny anyaga gyakran volt szúrós, nehezen szellőző, nyáron kifejezetten kényelmetlen. Többen megírták, hogy az iskola kapuján kilépve az első dolguk az volt, hogy levegyék.
Ennek ellenére a köpeny mégis fontos része lett az iskolai emlékeknek: volt, aki apró kincseket rejtett a zsebébe – radírt, uzsonnát, cédulát –, mások egy-egy kitűzővel vagy hímzett jellel próbálták „személyesebbé” tenni a kötelező darabot.
Az áruház viszont sokak kedvence volt. A hozzászólások szerint „ott tényleg mindent meg lehetett venni”, és volt, aki a mai napig visszasírja a kínálatát. A minőséget is sokan emlegetik: tű, cérna, varrókellék – olyat lehetett kapni, amit ma már nem.
Mi van ma a Szabadság téri Szövetkezeti Áruház helyén?
Aki ma elsétál a Szabadság térre, már más arcát látja a helynek. Az egykori áruház épülete átalakult, az eredeti kirakatok eltűntek, a helyén kisebb üzletek, szolgáltatók, élelmiszerbolt működik. Aki ismeri a régi fényképeket, talán még felfedezi a homlokzat néhány részletét, de a városkép jelentősen megváltozott.
A hely azonban még most is sokaknak többet jelent egykori funkciójánál: egy darab gyerekkor, egy közös élmény, ami összeköti a generációkat. Az iskolaköpeny ma már történelem, de a hozzá kapcsolódó emlékek élnek tovább – az áruház polcainál válogató gyerekek, a próbafülkék előtt méregető szülők, a szeptemberi izgalom, ami minden gödöllői iskolás családnak ismerős volt.
Egy név, amit sokan megőriztek: Lestyánszky Teri néni
Aki rendszeresen járt a gödöllői Szövetkezeti Áruházba a hetvenes-nyolcvanas években, nagy eséllyel találkozott Lestyánszky Teri nénivel. Sokan emlékeznek rá mint segítőkész, kedves eladóra, aki türelmesen segített kiválasztani a megfelelő méretű iskolaköpenyt, és mindig volt egy jó szava a gyerekekhez is. Volt, aki szerint „ő volt az, aki tényleg értett a ruhákhoz, és mindig megmondta, mi áll jól a gyerekre”. Az ilyen figurák adják egy-egy korszak emberi arcát – Gödöllőn pedig Teri néni neve máig él azok emlékeiben, akik gyerekként ott válogattak a próbafülkéknél.
Képek forrása: Fortepan
