gödöllö; vízilabda mérkőzés; gödöllő uszoda

Főoldal > Először rendeznek Gödöllőn nemzetközi vízilabda mérkőzést

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Először rendeznek Gödöllőn nemzetközi vízilabda mérkőzést


2023/02/28
NA

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok az MTI-nek nyilatkozott a hírekről a napokban, melyek szerint nemzetközi vízilabda mérkőzést rendeznek Gödöllőn. A másfél éve létező uszodának az életében – úgy, mint a városéban – ez kifejezetten nagy és megtisztelő esemény. 

Gödöllő vízilabda mérkőzés

A gödöllői uszoda a dél-koreai felnőtt férfiválogatottat látja vendégül

A gödöllői uszoda március 6-án a dél-koreai felnőtt férfiválogatottat látja vendégül melyről Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok számolt be az MTI-nek, aki egyben a MATE-GEAC-MSA férfi vízilabda-szakosztályának vezetője. Az uszodának mindig is célja volt minél több eseménynek és programnak otthont adni, így a nemzetközi vízilabda mérkőzés mindenképpen egy fordulópont. 
A Magyarországon edzőtáborozó dél-koreai felnőtt férfiválogatott csapat több napon keresztül lesz hazánkban, akikkel az U18-as magyar válogatott összeméri a tudását és erejét hamarosan. 

 

„Szeretnénk minél több ilyen eseményt rendezni majd Gödöllőn, hiszen ez egy kitűnő helyszín a főváros vonzáskörzetében” – nyilatkozta Kiss Gergely az MTI-nek. 

 

A MATE-GEAC célja 

Kiss Gergely 10 évvel ezelőtt Decker Ádámmál és Nagy Viktorral közösen alapította meg a Modern Sport Akadémiát, melynek a MATE GEAC sportegyesülettel és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel karöltve közös céljuk, hogy országosan biztosítsák a fiataloknak az úgynevezett kettős életpálya modellt, melynek keretein belül egésze 6 éves kortól diplomaszerzésig biztosítva van számukra a magasszintű vízilabdázás lehetősége a tanulás mellett. 

 

A gödöllői vízilabdacsapat tervei

Az MSA-n belül működő gödöllői férfi vízilabdacsapat jelenleg az egyetemi bajnokságon, az év második felében pedig az ob II-ben szerepel, ahonnan ob I/b-be szeretnének továbbjutni. 


Közösségi média marketing



Hello

Legfrissebb cikkek


BMW, Audi, Mercedes: Gödöllőn nyitotta meg új központjának kapuit az egyik legnagyobb német autóipari beszállító
Gödöllő városa a közelmúltban újabb mérföldkövet ünnepelhetett, hiszen az egyik vezető német autóipari beszállító, a TRUMPF Hungary Kft. itt nyitotta meg legújabb központját, amely a délkelet-európai régiót szolgálja ki. A vállalat az új létesítményben a digitális hálózatba kapcsolt gyártáshoz szükséges lemezmegmunkáló munkagépek, valamint az akkumulátor-technológiához és az autóipar számára készült lézerek értékesítését kívánja növelni. A cégcsoport tervei szerint az évtized közepére a régióban elérheti a 100 millió eurós forgalmat.
Fuss Veresegyházon: Veresi Futónap október 8-án
A futás mindig is az egyik legnépszerűbb és legegészségesebb időtöltés volt az emberek körében. Az egészség megőrzése, a közösségépítés és a sport iránti szenvedély mind olyan tényezők, amelyek összehozzák az embereket a futópályákon. Az ilyen események nem csak a tapasztalt futók számára nyújtanak kihívást, hanem a kezdőknek is lehetőséget adnak arra, hogy beleszeressenek a futás világába. Azok számára, akik szeretnének egy remek futóeseményen részt venni, és még ráadásul Veresegyházon, az idilli kisvárosban, most itt a lehetőség!
Bezárják a gödöllői gyárat, 800 embert küldenek el
Oldalunkon nem politizálunk, csupán Gödöllőt is érintő híreket osztunk meg, ezért nem szeretnénk semmilyen politika hangvételt ennek a cikknek sem. A tények: A Lear Corporation Hungary Kft. véglegesen bezárja a gödöllői gyáregységét, az autóipari multi 800 embert küld el emiatt.
Tűztoronyház – Gödöllő és környéke magazinja

A Tűztorony Gödöllő és környékének ikonikus épülete: őrzi a hagyományt (régi, eredeti épülete valóban tűztoronyként üzemelt anno, a tűz észlelését szolgálta), de megújult és az egyik legújabb, legszínvonalasabb iroda és lakóháza Gödöllő központjának. Illő neve magazinuknak. Gödöllő Magyarország egy igzi ékköve, ahol megannyi izgalmas program, csodaszép látnivaló való van, amiről érdemes írni, beszélni. Fedezd fel velünk Gödöllő legszeb helyeit, legújabb újdonságait!

Gödöllő független újsága a Tűztoronyház

Kevés ma az olyan újság, aki nem húz valahova. Mindenki tudja, a már meglévő gödöllői újságoknak ki fizet. Nekünk senki, és ez így is marad. Nem akarunk elköteleződni, nem akarunk sem a vezetésnek, sem ellenzékének szócsöve, bólogató bábja lenni. Ha valami tetszik, megírjuk, bárkihez is fűződjön, ahogy azt is, ha valami nincs rendben. Pártatlanul dicsérjük a jót, és osztjuk a rosszat, akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. 

A Tűztoronyház gödöllői újság a közösségi médiumokban

A Tűztoronyház magazinhoz tartozik a Gödöllő és környéke info Facebook oldal, a Gödöllő az én városom Instagram oldal. Ha szeretnél nekünk írni, képet, hírt eljuttatni, vagy csak egyszerűen cenzúra nélkül akarsz Gödöllő dolgairól vitatkozni, keresd fel ITT csoportunkat a Gödöllő az én városom csoportot a Facebookon. Ez szerintünk az egyetlen csoport, ahol egyik oldal véleményét sem cenzúrázzuk ki, szemben más, nem független gödöllői csoportokkal. Facebook és Instagram oldalunkat azért is érdemes követni, mert gyakran élőzünk itt Gödöllőről vagy környékről. 

Gödöllői katalógus- Legyél te is újságíró vagy fotóriporter Gödöllő független magazinjában!

Folyamatosan fejlesztünk és bővítünk egy gödöllői katalógust, ahol szerepelhetnek Gödöllő és környékének vállalkozásai, éttermei, látnivalói és programjai. Ha szeretnél ebbe a katalógusba bekerülni, vagy csak ajánlanál valakit, keress meg minket ITT! Ha van egy jó képed, ha írnál valamilyen témáról, küldd el nekünk! Ha jó a minősége, illik az újságba, a közösségi média felületeinkre, megjelentetjük! Vedd fel a kapcsolatot velünk ITT!