Bezár a Gödöllői Művelődési Ház
Azt hiszen, nem kell senkinek magyarázkodni, hiszen a kialakult helyzetet sajnos mindenki a saját bőrén érzi- sajnos sokszor szó szerint, hideg van, mert spórolni kell a fűtésen, nemcsak az intézményekben, hanem otthon is. Ez a spórolás idézi elő azt is, hogy sajnos a Gödöllői Művelődési Háznak is be kell zárnia, na de nem örökre, hanem csak addig, amíg a helyzet meg nem oldódik. A város 25 százalékkal csökkenti az energiafelhasználását.- olvasható a város vezetése által kiadott hivatalos közlemény. Ehhez a lépéshez azonban sajnálatosan több intézmény ajtaját is be kell zárni most. Szomorú, de nem meglepő a döntés, hiszen már több Budapesti intézmény is bezárt az ajtajait, illetve vidéki megyeszékhelyek is. Például a Szolnoki Szigligeti Színház sem nyit ki, ahogyan a Pesti Erkel Színház sem.
Mikor nyitnak ki újra az intézmények?
A zárás csak átmeneti, a Művészetek Háza nem örökre, hanem várhatóan október 31-től 2023. április 15-ig tart majd zárva. Ehhez csatlakozik a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ is- tehát ezek az intézmények is zárva tartanak majd a kijelölt időszakban. November 1-jétől átmenetileg múzeumként nem lesz látogatható a Királyi Váró sem. Emellett pedig a piaccsarnokban sem lesz fűtés, egy kiló krumplit biztosan meg lehet venni hidegben is, az árusoknak azonban vastagon kell öltözniük!
Milyen megszorításokra kell még számítani Gödöllőn?
Sajnos a kialakult válságos helyzet, mindent és mindenkit érint, még a csodálatos városkánkat, Gödöllőt is. Így sajnos a fentiekhez hasonló megszorításokra kell számítani az elkövetkezendő időszakban. Egyes intézményi helyiségek maximalizált hőfoka van, ez központi döntés. Bölcsödében, és óvodákban 22 fokig megengedett a hőmérséklet, iskolák esetében a tanterület határozza meg. A polgármesteri hivatalban az irodákban 20, egyébhelyeken 16 fok lehet maximum, maximalizálva van a piac, könyvtár, piaccsarnok irodáinak is a hőfoka.