Csodás nyári piknik a gödöllői parkban

Piknikezz Magyarország egyik legszebb parkjában – ezt kár lenne kihagyni!

2022-07-09 09:08

A gödöllői Reggel-Íz megnyitását a koronavírus többszörösön átírta, de a reggeliző tulajdonosai nem tántorítottak tervük mellől, kitartóan várták a pandémia utáni fellélegzést, és milyen jól tették: a reggeliző hatalmas siker lett. Az ő szervezésükben most piknikre invitálunk titeket, ne hagyjátok ki!

Piknik a gödöllői parkban

A kezdeti nehézségek után kitörő siker a gödöllői reggeliző életében

 

Konkoly Renáta, az egyik tulajdonos, gyermekkora óta egy kávézót szeretett volna nyitni. Ez az álom egészen felnőttkorig kitartott, így a megvalósításon kezdtek el gondolkodni a párjával, Tamással; az ő tanácsára döntöttek úgy, hogy mivel kávézóból már van sok, legyen valami új. Így született meg a reggeliző ötlete, ami azért is volt szuper, mivel kifejezett reggeliző hely Gödöllőn ekkor még egyáltalán nem volt.


Mindkettő tulajdonos gödöllői, imádják a várost, így evidens volt számukra, hogy csak is Gödöllőn szeretnének vállalkozni, így itt kezdtek el keresni üzlethelyiséget. Már a keresés első napján megvolt az igazi, amely tökéletesen megfelelt minden elképzelésüknek, a hely tulajával pedig hamar megegyeztek, szabad kezet kaptak az átalakításban, így lett a Reggel-Íz minden centije a tulajdonosok által megtervezve és felújítva. 


2020 márciusára tervezték a nyitást, de közbeszólt a koronavírus első hulláma, így sajnos semmit nem tudtak tenni, el kellett halasztani ezt. Július 4-én viszont eljött a várva várt nap, amit izgatottan vártak Renátáék, nem tudták, mire számítsanak: minden várakozást felülmúlva a nyitás híre bombaként robbant, és az utcán álltak sorba a vendégek.

 

 

Változatos étlap, családias környezet

 

A reggeliző és brunch étteremben mindenki megtalálhatja a számításait.

Van, aki rohanva, munka előtt ugrik be egy gyors kávéért, reggeliért, de a kényelmes, ráérős reggelizők is szép számmal akadnak. Mindenki igénye számára szeretnének egy kielégítő, változatos étlapot nyújtani: ételérzékenyek, vegán életmódot követők számára is nyújtanak opciókat. 


Az ízletes brunch tálak mellett szuper szendvics lehetőségek is megtalálhatóak az állandó étlapon, illetve tortillák, saláták, desszertek és jobbnál-jobb kávék. 

 

 

A gödöllői piknik ötlete és megvalósítása


A piknik ötlete évek óta megfogalmazódott a tulajokban, mostanra pedig kiforrta magát annyira, hogy meg is valósítsák. Július 16-án, illetve 17-én (szombat, vasárnap) lesz elérhető a program a park területén.


Renátáék egy piknik szervező céggel működnek együtt: ők adják a terítéket, a kellékeket, az asztalokat, székeket, a Reggel-Íz pedig a fantasztikusan finom ételeket nyújtja. Reggeli, ebéd és uzsonna opciók közül tudnak választani a vendégek: emailen keresztül lehet asztalt foglalni, amik négy fősek, a menü opciókat pedig a Reggel-Íz eseményénél Facebookon lehet elolvasni.  A szombati nap külön kedvez a gyermekek számára: arcfestéssel és csillámtetoválással várják őket.


A piknik tematikája csodásan letisztult lesz, a képek a valóságot adják vissza, nem illusztrációk. Tervezik rendszeresen megszervezni a piknikeket, ahogy az időjárás engedi, de már van ötlet bőven a téli programok részleteivel kapcsolatban is, ami egyelőre meglepetés. 

Ígéretes programok, fantasztikus ételek, csodás környezet: kihagyhatatlan hétvégi program! 


Pontos részletekért tájékozódjatok a Reggel-Íz piknik eseményénél!

 


 

Aktuális híreink

Hírek
Egy évtizedek óta Amerikában élő magyar házaspár döbbenetes felfedezést tett: gödöllői házukat, ami régóta...
Hírek
A nagysikerű Gaslight című thriller színpadi adoptációja érkezik a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházába...
Hírek
Szoljár Csaba, a gödöllői Solier Café cukrásza lenyűgöző eredményt ért el a Magyarország Tortája 2024 versenyen:...